2013. 12. 22.

50 a csillag...

Bizony, nem elírás!
Tényleg 50 darab csillagot-hópelyhet horgoltam mostanában.
Ami pedig számomra nagyon fontos volt, nincs közte két egyforma darab.
Ajándékba készült majdnem mindegyik!
Én csak hármat tartottam meg közülük.

És ahogy csináltam őket...
Általában elkezdtem egy rajzolt minta alapján az első, netán még a második sort is, de aztán utána már mentem a saját fejem után.
Pár mintát le is rajzoltam, amit teljesen saját kútfőből horgoltam meg.
Gondoltam is rá, hogy megosztom másokkal is ezeket a csillagokat, de sajnos olyan bűn rondán rajzolok, hogy azt a szégyent nem akartam felvállalni, amit okozott volna a minta látványa. :P
Talán egyszer megszán valaki, akinek ügyesen rajzol, és akkor csinálok egy kis füzetkét a mintáimból.

Az első fotón levő csillag mintáját egy kedves barátnőm kereste, én pedig megtaláltam neki.
Így aztán mindegyikünk elkészítette az egyen díszünket..
Mit mondjak, gyönyörűek lettek a csillagjaink!
Én az enyémből tegnap készítettem egy szép ablakdíszt, de az már egy másik poszt meséje lesz.

A csillagos fotók alatt pedig az egymásra halmozott csillag-hópehely kavalkád látható.
Egy része már úton van a címzett felé, a többit személyesen kapják meg az ajándékozottak.


Mit is mondhatnék!
Nagyon szerettem horgolni őket, és remélem, örömet fognak okozni.. <3

(milyen szentimentális vagyok ilyenkor karácsonykor.. de cseppet sem bánom..)

2 megjegyzés:

Szilvi írta...

Gratulálok ehhez a szép mennyiséghez!Januárban már én is elkezdem, hogy a következő karácsonyra jó sok legyen!

Judit írta...

Köszönöm szépen! :))
Imádtam csinálni, így le sem állok vele... már tudom, ki kap jövőre tőlem csillagokat, hópelyheket! ;)